Szeretettel üdvözlök minden bloggoló társamat és a blogok olvasóit is!
A mai nap számomra annyira szomorú volt, hogy kénytelen vagyok megosztani veletek. Ma állítólag nemcsak Szent István király ünnepe kellene, hogy legyen, de az alkotmányé is.Ünnepelném én szívesen, de már nincs mit. A jelenleg regnáló kormánynak minden nehézség nélkül sikerült egy bejáratott, demokratikus alkotmányt teljesen átírni és a saját izlés világára formálni és én ezzel nem tudok mit kezdeni. Mondhatnám ez nem az én világom. Ráadásul egyszerre eszembe jutottak mindazon rokonaim, barátaim, ismerőseim akik folyamatosan hagyták, hagyják el hazánkat. Mire körülnéztem a családomban összesen maradtunk tizenöten.Ez teljesen ledöbbentett, mert úgy megszoktam mát az állandó jövés menést, hogy fgel sem figyeltem arra, hogy jócskán megcsappantunk.Komolyan úgy éreztem magam, mint egy árvagyerek. Míg ezen elelmélkedtem, sírdogáltam egy sort eszembe ötlött, hogy ez a vándorlás hovatovább -ha így mennek a dolgok ebben az országban-lassan minden családot el fog érni és, ha csak a fele hagyja itt az országot, mint az én családomban, akkor ki marad? Ezt a kérdés tettem fel magamnak és legott meg is válaszoltam:majd jönnek a határon túl élő magyarjaink. Itt azonban el is akadtam rögtön.
Hiszen, ha magyarok lennének teljes egészében, de szerencsétlenek már nem lehetnek azok, mert az a generáció már túl idős ahhoz, hogy oda hagyja szülőföldjét, összekuporgatott kis javaikat és különben is már annyi borzalmon kellett keresztül menniük, hogy a mostani sorsuk számukra már teljesen elviselhető.Tisztában kell lennünk azzal, hogy az a generáció, amely ma elhagyja a közvetlenül szomszédos országainkat, ők már legfeljebb csak félig magyarok, mármint származásukat tekintve. Tudjuk jól, hogy ezekben az országokban már nagyon régen, több évtizeddel ezelőtt kötelezővé tették a vegyes házasságokat. Úgyhogy maradjunk annyiban, hogy az onnan emigráltak legfeljebb csak fele részben tekinthetők magyaroknak. Semmi nem áll tőlem távolabb, mint az idegenszívűség. E tekintetben tökéletesen azonosulni tudok István Királyunkkal, aki mindég is nyitottságot hírdetett más nemzetek felé, és ez így is helyes. Én csak azért szomorkodtam, de nagyon, hogy a mi okos, kiváló minőségű iskoláztatásban részesült gyermekeinknek kell elmenni, ha boldogulni szeretnének.Egy pillanatra sem látom, hogy ez a kormányt érdekelné. Miért is? Elvégre majd jönnek a határon túlról ép elegen, meg lesz a kellő szavazat, mert persze szavazati jogot is kapnak, oszt jónapot.Emígyen keseregvén, rátett nekem még egy lapáttal, hogy -bár én már Nagyváradra is szivesen elmennék, hogy Kolozsvárról már ne is beszéljek, de betegségemnél fogva sajnos nem tehetem. Így hát ülök tétlenül és ez a legrosszabb. mikor az ember tehetetlen, ilyenkor én kínomban csak sírok.Siratom magamat, mint elárvultat és siratom ezt a nagyon szép, sokkal jobb sorsra érdemes országot, ami a hazám. Így telt nekem ez a nap, Mit mondjak nem kívánom senkinek.Vigaszként, marad a remény, hogy ha van egy kis szerencsénm a mostani rosszat is túlélem.
Isten áldásával!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése